Hozzám jössz-e feleségül? Leszel-e hű társam örömben és fájdalomban?
Számtalan kérdés hangzik el az élet során. Az elé tárulkozó döntéshelyzetekben férfi és nő mérlegel: tegye, ne tegye; milyen észérvek szólnak mellette és ellene; mennyiben szolgálja az érdekeit, az előrejutását, és mennyiben hátráltatja?

Vannak viszont olyan kardinális, a jövőt meghatározó és döntően befolyásoló kérdések, melyek megválaszolásában nincs helye a hideg, megfontolt, érdekorientált észérveknek. Melyekre felelni csakis egyféleképpen lehet: őszinte szívből. Másodlagos ehhez képest minden egyéb indok. A férfi, amikor választott párjának felteszi a kérdést, valójában már rendíthetetlen döntésében, és a nő válasza sem lehet kétséges számára, hiszen bizonyos abban, hogy lelkük összekapcsolódott, és egymásban megtalálták a másik felüket. Lehet, hogy régebben már le is játszották képzeletben ezt a jelenetet, vagy már beszélgettek róla, viszont itt és most minden eddiginél nagyobb súlya van a kérdésnek.

Történelmi visszatekintés

Hogy hogyan is történik maga a leánykérés, arra a történelmi visszatekintés is ad útmutatást.
A XVIII. századot megelőzően a fiatalok egybekelésének elengedhetetlen kritériuma volt, hogy azonos társadalmi és anyagi helyzetű családból kerüljenek ki. Szégyen volt az, ha valaki világi rangján alul választott párt.
Ebben a korban nem tulajdonítottak jelentőséget a szerelemnek a házasságban. Nem hiába dobban meg a néző szíve egy olyan korabeli film láttán, ahol a két szerelmes a szülők és a társadalom által támasztott kötöttségeket felrúgva szívük hangjára hallgatva egymást, a szerelmet választják, a jólétet is feláldozva azért.

Szöveg: Kiss Szilvia